Mák (Papaver somniferum)

Főoldal/Gyógynövények, Mákolaj/Mák (Papaver somniferum)

Mák (Papaver somniferum)

A mák felálló szárú, egynyári növény, fajtáit világszerte termesztik olajnövényként. Június második felétől július közepéig virágozhat. A termés együregű, sokrekeszű tok, melynek alakja fajtánként változó. A magvak a tok belsejében hosszirányban végigfutó részleges válaszfalakon, sövényeken képződnek, és éretten a tokba hullnak, mely ilyenkor mozgásra zörög. Tejnedvében mintegy 40 alkaloid található, melyek egy jellemző vegyülettel (mekon), és más savakkal sót képeznek. Alkaloidjai a gyökérben képződnek, onnan szállítódnak folyamatosan a növény csúcsa felé, és az érő állapotban lévő tokok a növény összalkaloid-tartalmának 70 %-át halmozzák fel. Érett magvai azonban már nem tartalmaznak alkaloidokat. Előfordulhat, hogy nem teljesen érett magvak belekerülhetnek az élelmiszerként forgalomba hozott termékekbe, de ezek alkaloid hatásával nem kell számolni, mert nem használják olyan mennyiségben. Felhasználható részei a mákgubó és a mákszem.

Mák története

A mákot már Hippokratész és Dioszkoridész is említi, ugyanis a régi görögök és rómaiak magvait vízzel keverve itták ismerve fájdalomcsillapító, nyugtató tulajdonságait, és bódító hatását. Az indiai ájurvédikus orvoslás magvait afrodiziákumként és tonizálószerként használja, a máktokot pedig köhögéscsillapító, hűsítő-, ingerlő-, delíriumot előidéző szerként említi. Mindemellett termését vérszegénység, hasmenés, láz ellen ajánlják, amellett hogy nyugtató és bódító hatású.

Napjaink rohanó világában mindannyiunk szervezetét észrevétlenül is fokozott megterhelés éri. A csökkent energiaszint, a kimerültség, erőtlenség, feszültség, nyugtalanság, türelmetlenség, a félelmek, szorongások, majd a depresszió vagy az agresszivitás mind-mind a hosszan tartó stressz folyamatának következményei. Amennyiben ez az állapot tartóssá válik, szinte elkerülhetetlen a komoly szervi betegségek, szív és érrendszer vagy immunrendszeri károsodások kialakulása. Kevés olyan sokoldalú, de ellentmondásos növény van, mint a mák. Virágja, termése a kiskertek kedvelt dísznövénye, magjából finom ételeket készíthetünk, mint pl. a mákos guba vagy a karácsonyi bejgli, olaja pedig még a csontritkulás ellen is hatásos lehet. Egy magyar gyógyszerésznek, Kabay Jánosnak köszönhetően tejnedvéből ma már nélkülözhetetlen gyógyszerek készülnek, ám a növény jó hírét éppen ez a tejnedv árnyékolja be. Igaz ugyan, hogy hazánkban a mák szóról a tészta és a guba ugrik be először, más országokban ellenben az ópium és morfium. Ahhoz azonban ismernünk kell a növény felépítését és életfolyamatait, hogy megértsük, hogyan lehet a mák egyszerre étek és méreg.
A tejnedv hatásával már időszámításunk előtt tisztában voltak, de kémiai összetételének elemzése a modern tudománynak köszönhető. Megtalálható hatóanyagai között a fájdalomcsillapító morfin, a köhögéscsillapító kodein, a görcsoldó papaverin, és még számos, hasonló hatású anyag. Az éretlen mákgubók tejnedve, az ópium ősidők óta ismert fájdalomcsillapító. Fontos gyógyszeripari alapanyag. Értékes alkaloidokat, például morfint és kodeint vonnak ki belőle.

Érdemes megemlítenünk a konyhában betöltött szerepét is, holott a gyógyszeriparban aratott siker önmagában is elegendő lenne a növény tiszteletére, de a magvak által nyújtott élvezet legális, kevésbé veszélyes és fogyasztásának egyetlen hátránya, hogy senki nem szeret utána mosolyogni. Érdekessége azonban, hogy tőlünk nyugatabbra szinte csak díszítésre használják, nagy mennyiségben, édes töltelékként csak elvétve találkozhatunk vele. Ennek okára nehéz magyarázatot találni, hacsak nem az ópiumtól vagy az elhízástól való félelem az ok, mert főleg cukorral keverve a mákból készült töltelék magas olaj- és fehérjetartalmánál fogva igen laktató. Szárazsága miatt „lazítót” érdemes hozzá használni, ami általában alma, tök, vagy akár forró tej is lehet, felhasználástól függően. Ez a kellemes ízű, sok foszfor és kalcium tartalmú étek segíthet megelőzni, vagy akár visszafordítani a csontritkulást.
Olaja használható önmagában, salátaöntetként vagy étolajként, de könnyen megavasodik, ezért zárt, sötét, hűvös helyen tartandó. Festékekben, szappanban, hidratáló és hajápoló készítményekben is előfordul, nem csak étkezési célokra.

Összetételét tekintve aminosavakban, zsírsavakban, foszforban, kalciumban, káliumban, magnéziumban, vasban, B6-, és E-vitaminban gazdag. Zsírsavakból tartalmaz 11% palmitinsavat, 2% sztearinsavat, 11% olajsavat, 72% linolsavat. Ásványi anyagokból: 800mg foszfort, 968mg kalciumot, 1105mg káliumot, 506mg magnéziumot, 16,5mg nátriumot, 15mg vasat. Vitaminokból: 4,9 mikro gramm B1 vitamint (tiamin), 0,08mg B5 vitamint (pantoténsav), 0,46mg B6 vitamint (piridoxin), 24 mikro gramm B7 vitamint (H biotin). Az emberi szervezet számára 9 aminosav esszenciális, a kerti mákban mind a 9 megtalálható. Esszenciális aminosavaknak nevezzük azokat az aminosavakat, amelyeket az emberi vagy állati szervezet nem vagy elégtelen mennyiségben képes előállítani.

Mák alkalmazása

Alkalmazási módjai: klinikumban gyógyszerek formájában, tea, hidegen sajtolt mákolaj, vagy élelmiszer formában. A klinikumban használatos gyógyszereket csak orvos alkalmazhatja, mivel ezek erős hatású, különösképpen fájdalomcsillapító szerek. Teáját régebben a gubóból a népi hagyomány szerint készítették, főképp kisebb gyermekek alvásának elősegítésére. Ma már ez elavult és egyáltalán nem javasolt felhasználási terület. Mákolaj a mákszemekből hidegen sajtolt olaj, amely biztonsággal alkalmazható akár hosszabb távon is. Élelmiszerként a magyar konyha különösen gazdag a mákos ételek elkészítésének tekintetében. Gondoljunk csak a mákos gubára, a rétesre, a mákos tésztára, a bejglire, stb.

A csontok építéséhez elengedhetetlenül szükséges a megfelelő mennyiségű kalciumbevitel. A mákszemek az egyik leggazdagabb kalciumforrás. A mákban majdnem nyolcszoros kalciumtartalom található, mint a tejben. A csontépítés szempontjából fontos a magnézium és a foszfor jelenléte. A szakirodalmi adatok javaslata alapján 100gramm mák kalciumtartalmának (968mg) legalább fele mennyiségű magnézium szükségeltetik. A mákban 506mg magnézium található, tehát a legoptimálisabb arányban. A foszfor jelenléte szintén nélkülözhetetlen a csontépítésben. Az ásványi anyagok közül a foszfor 800 mg mennyiségben van jelen 100g mákszemben. Mindezekből következik, hogy az egyik leghatékonyabb ellenszere lehet a csontritkulásnak a mák gyakori bevitele a szervezetbe. Még az elaggott csontrendszert is képes lehet újjáépíteni, mindehhez azonban tartós (1-1,5 év) használat szükségeltetik. A mákot mellékhatásmentesen lehet alkalmazni, akár megelőzés, akár csontépítés céljából.Nagy segítség lehet a számunkra, mondhatjuk, hogy első számú természetes segítőnk lehet, ugyanis megállíthatja a csontszövetek leépülési folyamatát, és előfordulhat, hogy elkezdi újraépíteni azt.

Segítségünkre lehet éjszakai alvásproblémák esetében is. A mákmagok minimális mennyiségű ópiátot tartalmaznak, azonban ezek nem okoznak függőséget, és nem számítanak kábítószernek. A máknak altató hatása is lehet, nem véletlen, hogy a latin kifejezésben szereplő „somniferum” jelentése „álmot hozó”. A várható lefekvés előtt körülbelül fél órával érdemes bevenni. A máknak illetve annak olajának nyugtató hatása lehet az idegrendszerreis.

Kedvezően hathat a szív és keringési betegségekre is. Lassíthatja az öregedési folyamatokat, elősegítheti a magas vérnyomás csökkentését. Kedvező zsírsav összetételének köszönhetően megelőzhető lehet vele a trombózis és embólia kialakulása, valamint normalizálhatja a vér koleszterinszintjét, csökkentheti az erekben felhalmozódott lerakódást, ezáltal csökkenhet a magas vérnyomás és fokozhatja a szervezet védekező mechanizmusát. A mák olajának rendszeres használatával csökkenthető a vér összes lipidszintje és szabályozhatja az úgynevezett „rossz” LDL koleszterinszintet is. Emellett jótékonyan hathat a sebek gyógyulására, növelheti a szellemi teljesítőképességet és lehet még idegerősítő, idegfájdalom csökkentő, nyugtató, altató hatása is.

Jól hathat még a bél és emésztőrendszerre a mák, mint étel fogyasztása, ugyanis kitakaríthatja az egész béltraktust, magához kötheti a bélrendszerben lerakódott salakanyagokat, ezért mákos ételek fogyasztásakor különösen fontos a fokozottabb folyadékbevitel.

Forrás:

  • Ingris és Peter Schönfelder: Gyógynövényhatározó
  • Lesley Bremness: Fűszer-és Gyógynövények
2014-03-13|Címkék: , |